Kik pályázhatnak?
Az adott Helyi Akciócsoportok (HACS) illetékességi területén (településein) működő mikrovállalkozások, akik helyben szolgáltatnak, állítanak elő termékeket és ezzel segítik közvetlen környezetük fejlődését. Az Államkincstár honlapján ellenőrizheted, hogy a településed hová tartozik, valamint megnézheted a pályázati felhívást is. A Leader csak a kisebb településeken érhető el! Jelenleg több, mint 100 HACS működik országszerte, általában 5-20 kis települést összefogva, az általuk kiírt pályázatok száma pedig több, mint 600 volt. A beadható pályázatok száma azonban csökkenőben, hiszen van ahol elfogyott a keretösszeg, másutt pedig eleve csak 2018 végéig, 2019 elejéig tervezték őket. Sürgető tehát a határidő, aki szeretné igénybe venni a támogatást, már nem halogathatja egy jó pályázatíró cég felkeresését. A Leader pályázat során gyakran feltétel az is, hogy rendelkezz már legalább egy lezárt üzleti évvel, azonban előfordul, hogy induló vállalkozásokat is támogatnak. Jellemzően - de nem kizárólag - az alábbi gazdálkodási formák nyújthatnak be támogatási kérelmet:- Egyéni vállalkozó
- Adószámmal rendelkező magánszemély
- Őstermelő
- Korlátolt felelősségű társaság
- Betéti társaság
- Egyéni cég
- Egyéni vállalkozó
- Nonprofit korlátolt felelősségű társaság
Mekkora összegre lehet pályázni?
Nagy a szórás ebben a tekintetben, 3.000.000-10.000.000 Ft vissza nem térítendő támogatás a jellemző, 60%-os támogatási intenzitással és 50% előleggel. Ez azt jelenti, hogy ha például 4.000.000 Ft értékű eszközre szeretnél pályázni, akkor ennek 60%-ára, 2.400.000 Ft-ra igényelhetsz támogatást, a fennmaradó 1.600.000 Ft-ot sajt forrásból kell fedezni. A támogatás felső határa pedig az említett 3-10 millió forint.Mire lehet pályázni?
Szinte valamennyi Leader pályázat lehetőséget biztosít az alábbiakra- Új eszközök beszerzése
- Építési tevékenység*
- A projekt előkészítését szolgáló tevékenység
- Marketing és kommunikációs tevékenység
- Immateriális javak beszerzése
