Általános pályázati feltételek
KKV besorolások - mikro-, kis-, és középvállalkozások
A KKV pályázatok, legyenek azok GINOP,VEKOP vagy egyéb forrásból finanszírozottak néhány kivételtől eltekintve kizárólag mikro-, kis-és középvállalkozások szólnak. A KKV besorolás meghatározásához szükséges határértékek megállapítása nem is annyira egyszerű folyamat, de pályázat elkészítéséhez nélkülözhetetlen, és az Irányító Hatóság ellenőrizni is fogja. A cikk végén gyakorlati útmutatót találsz arra vonatkozóan, hogy meg tudd állapítani vállalkozásod besorolását. A továbbiakban következik az a négy alapfeltétel, melyek legalább egyikének a legtöbb támogatást igénylő nem felel meg.1. Lezárt üzleti év
A legtöbb GINOP/VEKOP pályázaton feltétel, hogy a támogatást igénylő vállalkozásnak rendelkeznie kell legalább egy (esetenként két) lezárt (beszámoló/SZJA bevallással alátámasztott), teljes (365 napot jelentő) üzleti évvel. Fontos, hogy az előtársaságként való működés időszaka ebbe nem számít bele.2. Átlagos statisztikai állományi létszám
A támogatási kérelem benyújtását megelőző üzleti évben minimum 1 fő kellett, hogy legyen az igénylő vállalkozás létszáma. A statisztikai létszám fogalmát a főbb munkaügyi statisztikai fogalmakról és azok definícióiról szóló 3/2010. KSH-közlemény határozza meg. Az alkalmazásban állók munkajogi létszámától eltérő, annál kisebb kategória az alkalmazásban állók statisztikai állományi létszáma. Az éves átlagos állományi létszám a kiszámolt havi átlagos létszámadatok számtani átlaga. Az adatokat tizedesjegy nélkül, a kerekítés szabályai szerint, egész számként kell jelenteni.3. Kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok
Magyarországon székhellyel rendelkező kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok, vagy az Európai Gazdasági Térség területén székhellyel és Magyarországon fiókteleppel rendelkező kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok fióktelepei, pályázhatnak. Ha a vállalkozásod rendelkezik mérleggel és eredménykimutatással, akkor szinte biztos lehetsz benne, hogy megfelelsz ennek a kritériumnak.4. Az EVA hatálya
Azon vállalkozások, melyek az EVA hatálya alá tartoznak nem indulhatnak GINOP/VEKOP pályázatokon. Érdemes a pontokat checklist szerűen ellenőrizni.Általános pályázati feltételek – kizáró okok
Ha a fentieknek megfelel a vállalkozásod, akkor legyen a következő lépés, hogy megvizsgáld, nem állsz-e a kizáró okok valamelyike alá. Ezek némelyike pályázati felhívásról pályázati felhívásra változik, van azonban néhány pont, melyek állandónak tekinthetők. Ha valamelyik is fennáll közülük, akkor hiába a legjobb pályázatírás, biztosan el fogják utastani a támogatási kérelmed. Kiemelt fontosságú tehát, hogy megpróbálj tenni ellenük.Saját tőke, mérleg
Nem nyújtható támogatás azoknak a vállalkozásoknak a részére- amelynek a saját tőkéje a pályázat benyújtását megelőző jóváhagyott (közgyűlés, taggyűlés, illetve a tulajdonosok által jóváhagyott) legutolsó lezárt, teljes üzleti év éves beszámolója alapján negatív,
- amelynek a pályázat benyújtását megelőző jóváhagyott (közgyűlés, taggyűlés, illetve a tulajdonosok által jóváhagyott) legutolsó lezárt, teljes üzleti év éves beszámolója alapján a saját tőkéje a törzstőke (alaptőke) jogszabályban előírt legkisebb mértéke alá csökkent.
Adóhatósági eljárás
Az általános pályázati feltételek egy újabb sarokköve, hogy amennyiben vállalkozásoddal szemben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), illetve az elődszervezete az APEH által indított végrehajtási eljárás van folyamatban a pályázat benyújtásának időpontjában, az Irányító Hatóság automatikusan elutasítja a pályázatot.Nehéz helyzetben lévő vállalkozás
Olyan vállalkozás, amelyre nézve az alábbi feltételek közül minimum egy fennáll- Korlátolt felelősségű társaság esetén a jegyzett részvénytőkéjének több mint a fele elveszett a felhalmozott veszteségek miatt. Ez abban az esetben fordul elő, ha a felhalmozott veszteségeknek a tartalékokból (és minden olyan elemből, amelyet általában a társaság saját tőkéje részének tekintenek) történő levonásával a jegyzett törzstőke felét meghaladó negatív halmozott összeg keletkezik.
- Olyan társaság esetén, ahol legalább egyes tagok korlátlan felelősséggel bírnak a társaság tartozásai tekintetében, a társaság könyveiben kimutatott tőkének több mint fele nincs meg a felhalmozott veszteségek miatt.
- Amennyiben a vállalkozás ellen kollektív fizetésképtelenségi eljárás indult vagy a hazai jog alapján megfelel azoknak a feltételeknek, amelyek a kollektív fizetésképtelenségi eljárásnak a vállalkozás hitelezői kérésére történő elindítására vonatkoznak.
- Amennyiben a vállalkozás megmentési támogatásban részesült és még nem fizette vissza a kölcsönt vagy szüntette meg a kezességvállalást, illetve szerkezetátalakítási támogatásban részesült és még mindig szerkezetátalakítási terv hatálya alá tartozik.
- Olyan vállalkozás esetében, amely nem kkv, amennyiben az elmúlt két évben:
- a vállalkozás könyv szerinti adósság-saját tőke aránya 7,5-nél magasabb volt; és
- a vállalkozás EBITDA-val számolt kamatfedezeti rátája nem érte el az 1,0 értéket
A felhívás célja
Az összeállított pályázati anyagban meghatározott célnak egyeznie kell a Felhívásban meghatározott célokkal. Gyakran (főként K+F+I felhívások esetében) csak azok a projektek támogathatóak, amelyek közvetlenül vagy közvetve illeszkednek a Nemzeti S3-ban meghatározott nemzeti ágazati prioritások vagy intelligens technológiák valamelyikéhez. A nemzeti ágazati prioritások:- Egészséges társadalom és jólét
- Fejlett jármű- és egyéb gépipari technológiák
- Tiszta és megújuló energiák
- Fenntartható környezet
- Egészséges és helyi élelmiszerek
- Agrár-innováció
- fotonika, lézertechnológia
- különleges anyagok, korszerű anyagok, modern anyagtechnológiák
- bionika
- nem gépipari fémfeldolgozás
- elektronika és félvezető-technológia
- korszerű szénhidrogén technológia (kőolaj, földgáz)
- korszerű csomagolástechnikai technológiák
- vegyipar (pl. gumiipar, műanyagipar, intermedier, műtrágya és kozmetikumok gyártása)
- építőipar (építőanyag-technológiák)
- textilipar
- fa- és bútoripar
- logisztika
- kulturális és kreatív ipar
